MAJD KINÖVI

2009. május 14. Magyar Narancs, Csáki Judit
Jó kis mese az Örkény Színházban bemutatott Homburg herceg — egyszer s mindenkorra megtanulja belőle minden kisgyerek, hogy ne nyúljon a forró kályhához, mert a forró kályha: forró. Ha a tanító bác si magyaráz az órán, akkor oda kell figyelni, mert különben rosszul lesz végrehajtva a feladat. Ha pe dig mégis jól lesz végrehajtva a fel adat, de nem úgy, ahogy a tanár megköveteli — abból is baj lesz, legalábbis egy poroszos rendszerű iskolában. Márpedig Brandenburg ban — ahol a mese játszódik — min den poroszos.
Az álmodozó kisgyerek nagyokat álmodik, és légből kapja az álmait. Szerelmet, dicsőséget, hősiességet — és hipp-hopp: teljesül is minden, mint az álomban. A „királylány" (itt: a választófejedelem unokahúga) neki ígéri a kezet, a „király" (itt: Fri gyes, Brandenburg választófejedelm e) fiaként kedveli; egy asztalláb legálabb annyira megteszi karónak, mint egy fakanál, ripityára lehet ver ni vele az asztalokból álló svéd had sereget. A becsületért és önbecsül ésért akar a halállal is szembe lehet nézni — mert jön a felébredés, és vele a kegyelem. Minden jóra fordul — mint a mesében.
A mesebeli megpróbáltatás pe dig abból következik, hogy a figyel metlen kis nebuló, a képzeletbeli katona elábrándozik a szerelméről a képzeletbeli parancskihirdetés alatt, ezért aztán parancs nélkül arat képzeletbeli fényes győzelmet a képzeletbeli svéd hadsereg felett. És föl nem foghatja, mi itt a prob léma; hiszen, akár egy igazi kisgye rek, az eredménnyel meri a sikert, az pedig van. A büntetést egy ideig nem is hiszi — aztán mikor hiszi, előbb könnyedén odadob mindent (szerelmet, további almokat) a megú szás érdekében, majd pedig a vá gyott és hősiesnek tartott erények bűvöletében állja a próbatételt. És kiállja: megmenekül.
Heinrich on Kleist Homburg herceg(e) című drámája megengedi — ha tálcán nem kínálja is — ezt az értelmezést: a fiatal Homburg her ceg ugyanis gyógyíthatatlan álmo dozó. Dömötör András rendezése ebből az aspektusból lehetne akár az ugyanitt bemutatott másik elő adás, a Jógyerekek képeskönyve újabb fejezete is, csak ott a vidámság abból (is) fakad, hogy minden mese rossz véget ér.
Itt meg happy ending van — néhány nem túl súlyos próbatétel és nem nagyon kemény fordulat után. A maga nemében hátasosan és szellemesen — sokszor viccesen és még többször szórakoztatóan — bon yolított cselekmény körítése is jó: a színészek a (felnőtteknek szóló) meséhez mérik gesztusaikat, Izsák Lili díszlete szemkápráztatóan fapa dos, néhány asztal és szék idéz kol légiumi tanulószobát vagy ebédlőt, és amúgy is, egészében is végigvo nul az előadáson ez a lefelé into nált, bagatellizáló-ironizáló hangvé tel. Poéngazdag alakításokat, pompás (olykor némán is pompás) mi niatúrákat látunk, s ha a színészek mozgását koordinálja valamiféle koreográfia (mint például a katonák egymás mögé ültetett kihallgatá sán), az is szellemes, pontos.
És másfél óra az egész; barátság os színházi este.
Nem értem én ezt a III. Frigyes Vilmos porosz királyt; Dömötör rendezését látva egyszerűen ostob aság volt betiltani annak idején ezt a „kecske is jóllakik, káposzta is túléli" mesét. Ha persze ő esetleg nagy téteket, megrendítő erkölcsi vívódásokat, netán az uralkodóra nézvést kétes dicsőségű manipu lációkat látott bele Heinrich von Kleist utolsó darabjába, az más; akkor gondolhatta, hogy itt bizo nyos tekintélyek megrendülhetnek, bizonyos engedetlenségek fölma gasztosulhatnak, és ez beláthatatl an következményekkel járhat a birodalom jövőjét illetően —és logi kusan folyamodhatott a poroszos megoldáshoz, a betiltáshoz.
Persze ez a dráma nem az a dráma. E „csontra húzott" verzióban kimaradnak a motivációs bázist gazdagító monológok, szövegré szek — és plasztikus alakok helyett egy-egy domináns jellemvonás uralta figurák teljesítik redukált dramaturgiai feladatukat. Nincs tétje sem Homburg herceg álmai nak (Nagy Ilona Natalie hercegnő je egyik jelenetről a másikra el van nyerve), sem ambivalens és bonyo lult viszonyának az uralkodópár hoz (Szeles László és Kerekes Vik tória egyszerűen szereti őt, „mint a gyermekünket"), de nem fontosak Dörfling marsall (Debreczeny Csa ba) vagy Hohenzollern gróf (Polgár Csaba) egyébként tartalmas elkülönbözései sem, mert nincsen di lemma. Ehhez az egyszerű — és Kleist drámáját sztorivá, csapda- vagy cselvígjátékká desztilláló — ér telmezéshez a szemet laktató beté tek illenek (Csuja Imre Kottwitz ezr edesének hibátlan nyomoréksága, vagy Máthé Zsolt ördöglakattal bíb elődő börtönőre), és csöppnyi túl zásnak hat például Polgár Csaba sátániba hajló kacaja az előadás elején és végén. Persze a bugyis hírnökkórus így is, úgy is kínos.
És hát legfőképpen nincs tétje Homburg herceg amúgy megren dítő dilemmájának — hisz nem fog ja föl sem a cselekedet komplexitá sának súlyát, sem a fenyegetettsé gét, sem az inkább lesújtó, sem mint fölemelő kegyelmet. Ötvös András pontosan játssza a katon ásdit játszó kisfiút. Nem a világ kontúrjai mosódnak el a szeme előtt — csak elábrándozik olykor. Majd kinövi.
Csáki Judit

1970.01.01. 01:00