Nyitott Élménytár

Mindig élénken álmodt am. Emlékszem, már gyerekkoromban teljesen kiborítottam a húgomat, akinek reggelente hosszasan meséltem arról, mennyire valóságos álmokat láttam éjjel. Ő menekült előlem, mert unta, nem érdekelte. Hamar rájöttem, hogy szavakkal nem adhatom át az élményt, mert elvész belőlük a lényeg, a varázs. De akkor hogyan lehetne megmutatni a csodás vagy éppen abszurd képeket, amelyek éjszakánként szórakoztatnak? Amikor az előadásra beültem, még nem sejtettem, hogy Bodó Viktornak sikerül. Sikerül megmutatnia, hogyan álmodunk, méghozzá egy olyan kicsiny színházban, mint az Örkény, sok jó szereplővel, nagyon bátran és szórakoztatóan. Vajon Bodó Viktor hogyan tudta rögzíteni az álmait? Ébredés után azonnal jegyzetelni kezdett? És mennyi ideig kellett szintetizálni az álmokat, hogy rátaláljon, mitől lehet álomszerű egy előadás? Hogyan találta meg a módszereket, amik hatottak? Természetesen valódi történet nincs, de a visszatérő szürreális élőképek, a furcsa képzavarok, a különös mozgások, a hangok, az átélt vagy beszűrődő eseményekből táplálkozó szituációk lendületesen, remek zenékkel, mozgalmasan hömpölyögnek a színpadon. A mozgás külön kihívás lehetett a színészeknek, ez a darab egyik kulcsa. Aki álmodik, azt is pontosan tudja, hogy álmainkban sokszor zavarba ejtő, durva vagy obszcén képek is megjelennek, amiket nem szívesen mutatnánk meg másnak, mert sokszor mi sem értjük, hogyan mixelhetett ilyen durvát az agyunk. Voltak zavarba ejtő pillanatok a színpadon, mert Bodó Viktor ebben is nagyon bátor volt. Nem finomkodott, nem takargatott, hanem közvetített, ha már megtalálta a közvetítés módját. Legyen kellően nyitott, aki beül a darabra, ez elengedhetetlen az élményhez!

HVG, 2021.12.16.
Szerző: Takács Viktória

1970.01.01. 01:00