Stuber Andrea naplója - november 27.

Soha ennyire nem emlékeztetett az Örkény fekete színházterme ravatalozóra, mint tegnap este, amikor még hideg is volt a nézőtéren. A Mácsai Pál rendezte A szecsuáni jó ember premierje zajlott, telt ház előtt. Úgy fog bevonulni a közbeszédbe vagy a színháztörténetbe, mint a piros raklapos Brecht. Eszembe jutott róla egyfelől a konzervdobozos Lót ugyanebben a színházban, másfelől az autógumis Kaukázusi krétakör Miskolcon.
Sokfelől jött a szöveg, és az elegáns, hivatali feketét viselő istenek öten voltak, mintha nem is isten, hanem istenség lennének. (Mármint az elnök – elnökség mintájára.) Némelyikük másik szerepbe is bújt, aminek még keresem a praktikus okát vagy a mélyebb magyarázatát. Nincs, amire rácuppanhatnék, egy naplóbejegyzésnyire. Takács Nóra Diána Sin asszonyának örökké fürkésző, gyanakodó tekintete – azt eltettem magamnak.
 Nem nagyon éreztem át az előadást. Ez a kudarc főleg a hosszúnak tűnő első rész alatt okozott nyomott kedélyt bennem. Azonközben eszembe jutott, hogy amikor Tenki Rékát még főiskolásként először láttam színpadon, arra gondoltam, hogy ha ennek a lánynak Tóth a vezetékneve, akkor biztosan a Jányi az apukája. (Ezt most nem magyarázom meg, mindenesetre kalandoztam gondolatban.) A második résszel jobban elvoltam. A vége szép, a nagyszerű Znamenák Istvánnal mint Vang vízárussal és a kariatida címszereplővel. Az különösen tetszett, ahogy az együtt meghajlós tapsnál Pogány Judit mindig előre löködte Tenki Rékát.

Stuber Andrea, Stuber Andrea naplója, 2021. november 27.
 

1970.01.01. 01:00