SZAHAR! SZAHAR! SZAHAR!

Ezt hajtogatja váltig mindenre ingerülten, értetlenkedve, agresszíven, rengő pocakkal Übü papa (Csuja Imre ezerszínű, pompás remeklése). Feleségétől (Kerekes Éva, a bolondozásban méltó társa) feltüzelve, tébolyultan hatalomra, uralkodásra vágyik – bármi áron. Folyik a vér, csökken a lakosság lélekszáma, nem folyik be az adó – csak az erőszak és a zűrzavar nő.
 
Szerző: Gépnarancs | 2014. október 18.
 
 „Zöld kandalláberemre, ezt nem értem” – fogalmazza meg az emberi ostobaság, hatalomvágy és erőszak megszemélyesítője, Übü. Pedig az emberi természet és a politika – elrajzolva vagy szigorú keretek között – alapvetően nem változott 1896. óta (sem), amikor Alfred Jarry papírra vetette e művét. Az író szemében rennes-i gimnáziumi tanára képviselte a világ minden groteszkségét; őt testesíti meg Übü. A darab bemutatását megszületése óta botrányok övezték. Az Örkény Színház – Mácsai Pál izgalmas és értő rendezésében – 2014. október 16-án mutatta be kőszínházi keretek között a művet.
 
Az érkező nézőket már egy emeletes építmény tetején trónoló dobos várja a színpadon, amely fölé hatalmas, kopott, sárga ernyő borul. A szereplők színre lépésével és képtelen párbeszédeivel pedig kezdetét veszi a színes, állandó mozgásban lévő kavalkád: mindig más alakban, más öltözékben feszítő színészekkel, egymásra borított tornaszőnyegekkel – amelyek hol az ágy, hol a térelválasztó, hol egy viharban hánykolódó hajó szerepét töltik be (díszlet: Bagossy Levente). A zene (Kákonyi Árpád) a zagyva emberi beszéd ellenpontjaként szólal meg, mintegy rációt hozva a történetbe. S bár nevetünk az elénk tálalt színes képtelenségeken és ostobaságokon, nem nyerhetünk vigaszt abból, hogy mindez már a régmúlt.
 
A szereplők szórakoztató és energikus játékukkal járulnak hozzá a drámához: szegény parasztlány, lufi-tőgyű tehén, egyszerű katona vagy jogász alakjában. Közülük is kiemelkedik a Poszomány kapitány és A medve szerepében sziporkázó Nagy Zsolt.
 
M. Koltai Judit

1970.01.01. 01:00