SZIBÉRIA A MADÁCH TÉREN

SZIBÉRIA A MADÁCH TÉREN
2006. novemer - netnap.hu
Koljada-előadás az Örkény Színházban
November hetedike, hét óra után néhány perccel. A budapesti Örkény Színházban Koljada Szibéria Transz című színdarabját játsszák; diszkrét félház. A színpadon Horesnyi Balázs kacska, szétcsúszott, derékszögeket nélkülöző, lepusztult, málló falú mosókonyhát rendezett be, ruhaszárító-kötéllel, mini növénykerttel, összecsukható ággyal, kis zuhanyzóval, szobaként üzemelő konyhaszekrénnyel, és a sarokban mocskos és kiszolgált Hajdu mosógéppel, szigorúan kikötözve az ágy lábához, nehogy centrifugáláskor meg találjon szökni. Felmegy a fény. Hámori Gabriella, a szibériai Marilyn Monroe alias Murlin Murlo fekszik Anger Zsolt, a szomszéd alatt, fedetlen felsőtesttel, félreérthetetlen pozícióban. Kisvártatva megérkezik Dömötör András, az ifjú szovjet specialista, nem mellesleg albérlő, majd a seggrészeg nővér, Kerekes Éva. Telik az idő. Szünet. Bár megfogadtam, hogy nem gyújtok rá, most mégis kuncsorgok egy cigarettát egy öltönyös-nyakkendős úrtól a Madách téren. Sok volt a feszültség. Második rész. Megint Hámori, aztán Dömötör, Kerekes, végül Anger. Fél tíz. Ki az utcára, minél előbb. Gyomorgörcs. Hogy mi történt? Guelmino Sándor csaknem tökéletes előadást rendezett Koljada drámájából: egységeset, erőset, kiemelkedő színészi teljesítményekkel.

Nyikolaj Koljadát a legjobbak közé sorolhatni korunk európai drámaírásában. Némelyek azt sem tartják túlzásnak kijelenteni, hogy a kortárs orosz dráma Koljada köpönyegéből bújt elő, ráadásul a még mindig csak negyvennyolc esztendős író olyannyira termékeny, hogy az uráli Lope de Vega melléknevet is kiérdemelhetné. Az eredetileg Murlin Murlo címet viselő drámája remekült megírt munka, és páratlanul sikeres: az orosz nyelvterületen kívül Angliában, Amerikában és Franciaországban is bemutatták. Az eldugott szibériai kisvárosban, Sipilovszkban él egy beteg, ezért dolgozni képtelen lány, Olga, aki szeretője a szomszédjában élő nős férfinak, Mihailnak. A városka gyárába érkezik Alekszej, a Pétervárott végzett ifjú mérnök, s Olgánál vesz ki szobát. Mihail féltékeny, Olga szerelmes lesz, s közben megérkezik Inna, az alkoholista nővér a hírrel: hamarosan vége a világnak. Vagy ma, vagy két hét múlva. Alekszejről kiderül, hogy tulajdonképpen író, s célja nem kisebb, mint a világ megváltása, de a világmegváltás itt, Sipilovszkban lehetetlen, ezért visszautazik Pétervárra. Helyesebben Kurszkba, mert nem is pétervári. És lehet, hogy nem is ő a messiás… Elmenőben még megerőszakolja Olgát, akiről kiderül: színről színre látja az istent, ezt bizonyítandó a történet végén mintegy angyalként emelkedik a színpadi tér fölé.

Guelmino rendezésének legnagyobb erénye, hogy a záróképig teljes bizonytalanságban képes hagyni a nézőt: vajon Olga bolond, látszatbolond vagy normálisabb mindannyiunknál. Bár már az első képben beszél látomásairól, az előadás legvégéig nem tudjuk eldönteni: hazudik, hogy fölkeltse a környezete érdeklődését, vagy igazat mond, és a saját törvényei szerint él. A rendező olyan világot teremt, amelybe kevés fantáziával mi, a mai kor magyarországi emberei is beleképzelhetjük magunkat (e téren sokat nyom a latba Spiró György remek fordítása is), s messze elkerüli azt a provinciális Oroszország-képet, ami egyébként a Koljada-dráma igen kézenfekvő értelmezése lehetne. Hogy a miliő mégse legyen érdektelenül-besorolhatatlanul általános, arról Benedek Mari ötletes jelmezei gondoskodnak: Alekszej vörös ing- és garbógarnitúrája, Mihail necctrikója, Olga legörgetett szárú térdharisnyája egyértelműen a késői hetvenes, korai nyolcvanas évek világát idézik.
A Szibéria Transz előadásának legnagyobb értéke mégsem Koljada drámájának nagyszerűségében, Guelmino koncepciójának átgondoltságában vagy a remek látványvilágban rejlik. Hanem abban, hogy az Örkény Színház aprócska társulatából megint úgy sikerült az egyes szerepekre színészt választani, hogy az talán már több is, mint megfelelő. Nem állhatom meg, hogy ne Kerekes Évával kezdjem: a negyvenedik születésnapját az idén betöltött színésznő, akit mostanában a szakma is (újra)felfedezni látszik, zseniálisat alakít az előadásban. Minden mozdulata, megnyilvánulása, taglejtése igaz, játszik minden porcikája, részegsége nélkülöz mindennemű ripacsériát, alakítása mindennemű modorosságot. Hámori Gabriella Olgája bizonyítja: a színésznő az elmúlt öt évben, amióta diplomáját kézhez kapta, gyakorlatilag mindent megtanult, amit színművész tudhat. Anger Zsolt Mihailja is telitalálat: a produkcióban vendégként résztvevő színész, aki 1997-ben, a kaposvári ősbemutatón a másik férfiszerepet játszotta, s kapott érte kritikusdíjat, tökéletesen hozza a céltalan ösztönlény figuráját. Az egyetlen gyenge pont Dömötör András, aki gyakran láthatóan nemigen tud mit kezdeni magával a színpadon. Képtelen érzékletesen bemutatni azt a változást, aminek során naiv ifjúból megtört férfivá érik, alakítása a puszta szövegmondás, a semmilyenség felé tolódik.

Ezzel együtt az Örkény Színház évadkezdő premierje remekül sikerült, és ha nem is feledhetetlen, de emlékezetes, sokáig kísérő estét, valódi színházi élményt adott. Ismét világossá vált: a nagyszerű társulat a legjobbak közé tartozik hazánkban, s lassan kezd fogalommá válni. Olyanná, mint amilyen a „kismadách” volt hajdan.
Markó Róbert

1970.01.01. 01:00