VÍZBEN OLDVA

kultissimo.hu
Shakespeare Vízkeresztje alapos elemzést igényel a rendezőtől, ennek hiányában összeborulhat a felépített értelmezési rendszer. A darab ellenáll annak, hogy ráerőltessenek bármit is, ami nem következetes. Legutóbb a Vidám Színpadon tettek kísérletet a Quimbyvel, ám Puskás Tamás rendezésében a színpadon elhelyezett, egyébként remekül játszó zenekar szétzúzta az előadást. Most Dömötör András tesz kísérletet a színpadra alkalmazással az Örkényben – többé-kevésbé sikerrel.
A dolog ott kezdődik, hogy Nádasy Ádám újrafordította a darabot. A friss, mai szöveg pl. „Hajajj, nyesem-vágom” és hasonló kiszólások magukkal hozzák a modernizált felfogást. Igaz, a Vízkereszt is tipikusan olyan Shakespeare-darab, amely akárhol és mindenhol játszódhat. Például egy mosodában, mint ahogy Dömötör András megálmodta. Node ne szaladjunk ennyire előre. Az előadás elején behúzott tüllfüggöny takarja a díszletet, rajta megtermett sárgarépák díszlenek, ezzel téve idézőjelbe mindent, ami ezután következik. Ugyanakkor a darab kulcsfigurája, Feste, a bolond itt kortalan és nemtelen figura (Pogány Judit játssza kitűnő ritmusérzékkel), ideje nagyrészében répát majszol. Ha eddig nem lett volna világos: bárki bármit csinál, azért a bolond az úr.
Az előadás tehát egy mosodában játszódik az Örkényben. A színpad előtt, a nézőkkel egyszintben párfős, szedett-vedett zenekar Márkos Albert vezetésével, amely egyrészt az aláfestést (mosógépek zaja) szolgáltatja, másrészt a dalokkal igencsak megtűzdelt darab zenei betéteinek adnak alapot. Ugyanakkor néha a játszókhoz is csatlakoznak, sőt, egyes szereplők is a zenészek közül kerülnek ki. Ők jelentik a kapcsot a néző és a színészek között, ezzel erősítve azt az alapfeltevést, hogy a bolond mintegy a néző meghosszabbított keze, szeme és füle a színpadon. Dömötörnél minden egyszerre patetikus és profán, katyvasz és kristályosan érthető. Csakúgy mint Shakespeare-nél.
Elég ritkán mernek rendezők olyan egyértelmű válaszokat adni a Vízkereszt kérdéseire mint Dömötör. A legalapvetőbb: szereti-e Viola a herceget vagy egyszerűen csak egy erős férfira van szüksége? A rendező szerint nem és igen: az előadás legelső, költőien tiszta képében Viola egy mosógépből kerül elő, pucéran, habbal borított testére Sebastian, a bátyja ruháját veszi fel – tökéletesen átgondolt jelkép ez, az önmaga személyiségét maga mögött hagyó, a bátyja „bőrébe bújó” nőé, aki zavarodottságában belegabalyodik az első maszkulin férfiba, aki szembejön. Az előadás zárójelenetében – amikor már Orsino herceg is belenyugszik, hogy ő nem homoszexuális, hanem valószínűleg sejtett valamit „Cesario” nőiességéből, s amikor Sebastian is belenyugodna, hogy kapott egy kicsit megfáradt lelkű, érett asszonyt, Oliviát, nos, akkor különös dolog történik: a két félből összeáll az egész, az ikerpár szenvedélyes csókban olvad össze. Mi ez, ha nem válasz az egész, évszázadok óta tartó huzavonára? Szerelem nem létezik a szereplők között, csak és kizárólag Viola és Sebastian szerelme tiszta és önzetlen.
Az „urak” vonulata mellett van egy igen erős komikus része a darabnak: Olivia házanépe és rokonsága szolgáltatja a legjobb poénokat. Nádasdy fordításában Vitéz Böföghy Tóbi és Vitéz Fonnyadi Ábris, az előadásban Tokányi Oszkár úr illetve Tomba Albert úr igazi élősködők: Oliviánál hédereznek és részegednek le napjában többször is, nekik minden nap másnap, így láthatóan a rendező is többet foglalkozott a két kitűnő figurával. Tokányi Oszkár szerepében Anger Zsoltot láthatjuk, az élveteg, elzsírosodott testű rokon előképét (valójában utóképét, lévén, hogy a Vízkeresztet nyáron mutatták be Szentendrén) a Szibéria Transzban is megcsodálhattuk. Tokányi azonban nem „csak úgy” olyan, amilyen, határozott elhatározására következett be a torzulás, hiszen Tokányi okos ember, de végtelenül lusta, s ha így is fenn tud maradni, hát legyen. Tompa Albert szerepében Debreczeny Csabát látjuk: egy újabb ragyogó karakterkidolgozás. Debreczeny teste mintha átalakuláson ment volna át: lábai megnyúltak és elgörbültek, törzse összement, szeme kidülledt és az értelem szikrája is eltűnt belőle. Van egy remekül kivitelezett, lassított-elnyújtott jelenetük Angerrel, már ezért is érdemes megnézni az előadást. Nomeg azért is, mert Kerekes Éva már megint képes bennünket meglepni: az úrnőjét majmoló Mária szerepében egészen fenséges perceket szerez a nézőnek. Csakúgy, mint Gálffi László, aki a darab csúcspontján, a levél-jelenetben learatja az összes babért: pompás tempóérzékkel adagolva fokozatosan alakul át nett lakájból idegbeteg, törtető mitugrásszá.
Dömötör végig az abszurditást igyekszik hangsúlyozni: az említett jelenetben Gálffi szinte lebeg a térben, a jól megvilágított ülősorra úgy esik a fény, hogy megszűnik körülötte minden – csak így magyarázható a tény, hogy Malvolio semmit nem észlel az őt körülvevő emberekből. Ugyancsak remek példa az egyik kocsmajelenet, amelyben Anger, Debreczeny és az alkalmi társként szegődött Máthé Zsolt mintegy függnek a levegőben, 90 fokkal elfordítva, vízszintesen. Az előadás egészén átvonuló jelkép a működő mosógépeké, amelyekben vagy forog a ruha vagy sem, vagy vetítik a képet vagy sem, szürreálisan tesz idézőjelbe a történéseket, ugyanakkor vezet a vég felé: mindent elborít a sűrű szappanhab, hogy a végén tisztán látható legyen: minden csak illúzió.
Kónya Orsolya

1970.01.01. 01:00