Vitaszínház: 'Vagyunk lakói'

Vitaszínház: 'Vagyunk lakói'

Bemutató dátuma: 2022.12.02.

Fotók

fotó: Szakács Eszter

Trailer

Tóth Fruzsina

Autó vagy bicikli? A fővárosban élni kényszer vagy kiváltság? A képviselők vagy az állampolgárok hozzák meg a kerületeket érintő döntéseket? Hogyan működhet jól egy lakóközösség?

Az előadás próbafolyamatát egy kérdőíves kutatás előzte meg, amelyben azt kérdeztük, melyek a város lakói számára a legfontosabb problémák a fővárosban. Ezek alapján állítottuk össze vitatémáinkat, amelyeket színészek által eljátszott jelenetek keltenek majd életre. A jelenetek után pedig a nézőké a szó, hiszen az esemény célja, hogy fórumot teremtsünk, és egy moderált vitán keresztül beszélgessünk arról, mi lenne a gyógyír Budapest problémáira. A vita során a segítségünkre lesz Kovács Laura településmérnök, részvételi projectmanager is, aki szakmai tudásával gazdagítja a diskurzust.

Ha úgy érzed, szívesen megosztanád a véleményedet másokkal, akkor gyere el, és gondolkodjunk közösen Budapestről.