ÖRKÉNY SZÍNHÁZ
Online jegy vásárlás
2020
<
SZEPTEMBER
>

FÁRADT MASINÉRIA

Szinhaz.net, 2012. május 13.

Prospero megannyi varázsmutatványa nem más, mint rendezői produkció; színjáték, azaz maga a színház.

Mindjárt a nyitójelenetben pozicionálják a játékot: látjuk, amint a lecsupaszított színtérben vihart gerjesztenek, csapkodó függönyök röpködnek szerteszét, a darabbeli kétségbeesett hajótöröttek széles vasrúdba kapaszkodva próbálnak túlélni, a háttérből, a színpad fenekéről szélgép szolgáltatja az orkánt, a hatalmas ventilátor keltette légörvényekből mi is kapunk valamennyit, odalenn, a nézőtéren. S mikor előjön a száműzött uralkodó, Prospero, Gálffi Lászlón gyűrött nadrág, könnyű, kigombolt trikóing, le sem tagadhatná, hogy laza mai értelmiségi, hanyagul vállára vetett varázspalástja vörös-bársony színházi függöny, még a karikákat is rajta hagyták. (Jelmez: Ignjatovic Kristina.) Gyermeke, Miranda (Törőcsik Franciska e. h.) viharvert abroncsszoknyája alatt tépett farmert viselő leányzó, szolgája Ariel (Pogány Judit) lepelmonstrumként gomolyog elő, emeletes, hullámzó klepetusának redői alól éteri énekhangok zengedeznek, s mikor a légies szellem kicsusszan az ormótlan testből, a fekete pólós díszletezők kigördítik a színpadról a vasvázas építményt. De látjuk, működés közben, a teljes színi masinériát: a szélsüvítést előállító megpengetett acéllemezt, a színpadtér oldalánál üldögélő súgót (aki időnként hangosan beszúr egy szót a szövegfolyamba), a technikusokat, a szorgos díszletmunkásokat, akik ugrásra készen figyelik Prospero instrukcióit; s a forgószínpadot, amint köröz a rárakott mécsesekkel. 

Bagossy László értelmezésében a vándorútjának végére érő, pálcáját törő bölcs Prospero megannyi varázsmutatványa nem más, mint rendezői produkció; színjáték, azaz maga a színház. Márpedig ha a bölcseleti színmű ekként interpretálható, akkor látszólag nincs is más dolga a színre vivőnek, mint hogy az ironikusra hangolt játékban reflektált módon mutassa meg a nézőknek a színpadi mechanizmus működését, az alakok, a szituációk fölépülését, mozgását és önmozgását.

Ennek az univerzálisnak szánt ötletnek kellene kitartani két órán át, míg egyvégtében és pőrére csupaszítva lejátsszák előttünk Shakespeare filozofikus-költői drámáját. Az ötlettel nincs is semmi baj, egészen addig, míg átláthatóvá nem válik a játék struktúrája, s rendre ismétlődni nem kezdenek ugyanazok a motívumok az előadásban. Példának okáért az Ariel varázsénekeit daloló, láthatóvá tett énekesek jelenléte eleinte bájos geg, ironikus fricska, ám sokadszori megjelenésük már egyáltalán nem tűnik hatásosnak. Ugyanígy a kitört lábú székkel (amelyre a lehuppanók óhatatlanul a földön landolnak) lejátszott komikus jelenetek egy idő után redundánssá válnak - miközben szegény Prospero mindvégig kezében szorongatja a vaskos bútoralkatrészt, varázspálca gyanánt. 

Bagossy László, meglehet, ezúttal túl sokat bízott a megváltónak hitt darabértelmezésre, olyannyira, hogy mintha a színmű rétegeinek kibontására sem fordított volna elegendő figyelmet. Mert bár olajozottan funkcionál a színpadi gépezet, ütemesen pukkannak a verbális és gesztikus poénok, ám nemigen szólal meg az előadásban például a filozofikus vonulat, s alig rajzolódik elő a hatalomért folytatott öldöklő harc szövevénye. Vértelenül, nagyobb izgalmak nélkül peregnek a jelenetek, anélkül, hogy igazán tétje lenne a játéknak. 

Gálffi Prosperója rezignált is, bölcs is, ironikusan és önironikusan szemléli és láttatja az eseményeket, s bennük önnön szerepét. Látszik, szabadulna a kényszerű feladatoktól, szívesebben menekülne vissza könyvei és meditációi birodalmába; kajánul és malíciával terelgeti a fiatalok botladozásait. A leányát, Mirandát játszó Törőcsik Franciska eh. mindvégig meglehetősen halovány marad; afféle lelkes ifjút formál, akinek el kéne hinnünk, hogy igazán megérinti a szerelem ereje. Szerelmesével, Ferdinanddal (Nagyhegyesi Zoltán eh.) hosszú csókokban forrnak össze, csak épp a hirtelen támadt szenvedély tüze és lobogása hiányzik kapcsolatukból. Pogány Judit Arielje egyszerre éteri és földhözragadt: odaadó szolga és magának való szellem, virgonc derűvel szövi s bogozza szét az érzelmi szálakat. Mikor Prospero elbocsátja, duzzogva szabadul meg jelmezétől, s szatyrát magához véve távozik. Caliban (Király Dániel eh.) sem nem igazán erőszakos, sem nem igazán lepusztult: kissé lökött játékos az ittasan randalírozó barátok társaságában. Csuja Imre Stephanóként profimód adja a részeges, csélcsap, kedélyes ivócimborát, Epres Attila pergő nyelvű Trinculója éles beszólásokkal és kiszólásokkal riposztozik. Debreczeny Csaba trónbitorló hercegként talányosan és rendíthetetlenül ármányt sző, Gyabronka József Alonsója a fiát veszett apa fájdalmára koncentrál. Halk szavú játékosként tűnik fel a színen a kiváló muzsikus, Darvas Ferenc. 

Bagossy László a játékba illeszt egy rövid barokk operarészletet: a nap és a hold allegorikus megszemélyesítői rózsaszirmokat hullatnak az ifjú párra a festett kulisszák színházában - üdítő, ironikus ellenpont az előadásban. Nádasdy Ádám jól mondható, erőteljes fordításába elég sok szóviccet, kortársi beszólást applikáltak (különösen Trinculo megszólalásaiba) - a produkció, sajna, ettől nem lett gördülékenyebb, legfeljebb a nézők egy részének nevetőizmait csiklandozza. 

A vihar előadásai ritkán sikerülnek átütő erejűre - az Örkény Színház évad végi vállalkozása is felemás (és kissé unalmas) maradt.

Kovács Dezső