Tarelkin (halála) ÉLETE

Színlap

Fordította: Elbert János

 Rendező: Mácsai Pál

Bemutató: 2011. október 28.

Kandid Kasztorovics Tarelkin apró fogaskerék az orosz hivatalnokgépezetben. Lakása poloskafészek, főnöke a vérét szívja, hitelezői piócaként lógnak rajta. Kandid Kasztorovics ezért úgy dönt, hogy eltűnik a világ szeme elől: megrendezi saját halálát. De terve balul üt ki, és innentől a borrrzalmak borrrzalma vár rá: bekerül az államrendőrség nagy fogaskerekei közé.

Szuhovo-Kobilin 1869-es komédiája szemtelen társadalmi szatíra és lidérces látomás a vérszemet kapó közszolgai hatalomról. A hiányzó láncszem az orosz realizmus és szürrealizmus között.

Elbert János örökösének engedélyét a Hofra Kft. (www.hofra.hu) közvetítette.

Az előadást 2 felvonásban játsszuk, hossza kb. 2 óra 20 perc.

Háttér

Az előadás műsorfüzete még több háttéranyaggal megvásárolható színházunkban.

ALEKSZANDR SZUHOVO-KOBILIN (1817-1903) arisztokrata családból származott, a legjobb németországi egyetemeken tanult fizikát, matematikát, jogot és filozófiát. Fényesen induló pályáján 1850-ben állt be fordulat, amikor Párizsból hazahozott szeretőjére, bizonyos Louise Simon-Dimanche kisasszonyra, néhány nappal a szakításuk után vérbe fagyva bukkantak rá. Maga az ügy máig is eléggé homályos – az irodalomtörténészek többet nyomoztak már benne, mint annak idején a hatóságok. A gyilkosság gyanúja Szuhovo-Kobilinre terelődött, akit többször is letartóztattak a hét évig tartó vizsgálat során. A vádat bizonyítékok hiányában végül ejtették, de a pletyka haláláig elkísérte. A jogi hercehurcák közepette alaposan megismerte a cári bürökrácia gépezetét, az ügyfélből a megvesztegetési pénzeket körmönfontan kipréselő hivatalnokokat.

Életműve – néhány filozófiai íráson és fennmaradt vázlaton túl – három, lazán egymáshoz kapcsolódó drámából áll. Az első, a Krecsinszkij házassága (1850-1854), hagyományos vígjáték egy jó családból származó, vagyonos lány elcsábításáról és kifosztásáról; néhány alvilági alak, s a Tarelkin halálában már rendőrként elénk lépő, itt még bűnözőnek megismert Raszplujev figurája ígér benne valami váratlanabbat a megszokottnál. A második színjáték, Az ügy (1862), szatirikus dráma, melynek témája az első darabban megismert család rendőrségi meghurcoltatása; az eseményeket az indítja el, hogy az előző történet végén, a hivatásos csaló és úri házasságszédelgő leleplezésekor a felületesen fölvett jegyzőkönyvbe hiba csúszik. Tarelkin és főnöke, Varravin, itt lép először színre, hogy valóságos bűnszövetkezetben egyesülve az utolsó vasától is megszabadítsák a bírósági eljárás erdejében eltévedt, agg családfőt. A korrupt igazságszolgáltatás, a hivatali „rend” nyomasztó ábrázolásával Szuhovo-Kobilin második színműve már a legjobb orosz drámák közé sorolható.

A Tarelkin halála – a trilógia befejező darabja (1868) –, egy teljesen önálló, vadul-szeszélyes komédia, melyben a Hivatal működése már-már szürreális vízióvá nő. E harmadik, „képtelen” komédiában már minden lehetetlen lehetséges, az abszurd vádak alapján pillanatok alatt ügy kerekedik, és az „egész Oroszországot letartóztatom!”-jelszó jegyében működő rendőrség sorra bedarálja áldozatait.

HAZAI BEMUTATÓK

A Tarelkin halálát Magyarországon viszonylag ritkán játszották. Ősbemutatója Kaposváron volt, 1974-ben, Komor István kitűnő rendezésében. Ezt követte 1975-ben a 25. Színház Szőke István által rendezett előadása, a Raszplujev nagy napja (a cári cenzúra által jóváhagyott címet felhasználva). 1981-ben a Nemzeti Színház tűzte műsorára, Székely Gábor rendezésében, végül 1994-ben a Pécsi Nemzeti Színházban Csiszár Imre állította színpadra. A Tarelkint már a kaposvári bemutatón is Elbert János fordításában adták elő.

PÉTERVÁR

A várost I. (Nagy) Péter orosz cár alapította 1703-ban azzal a céllal, hogy ablakot nyisson Európára. Helyét a nagy északi háború (1700-1720) során Svédországtól visszafoglalt Ingermanlandban, a Néva folyó torkolatában határozta meg. Nevét Szent Péter apostolról kapta, aki egyben a város védőszentje is. I. Péter hosszú ideig élt és tanult Hollandiában, így Amszterdam (és Velence) mintájára kívánta felépíttetni városát, sok belső kanálissal, hajózható csatornával. A tudatos városépítésnek köszönhetően, amely egy egyedi, szinte csak itt fellelhető építészeti stílust, az úgynevezett péteri barokkot hívta életre, a hajdani mocsarak helyén széles, egyenes sugárutakkal, kellemes nagy parkokkal és rengeteg fényűző palotával megépült Szentpétervár, az építészeti remekmű.

A „világ legmesterségesebb városa” – ahogy Dosztojevszkij jellemezte – 1712-ben lett a birodalom fővárosa, Moszkvát váltva. Ekkor költözött ide a cári udvar az orosz birodalmat irányító hivatalokkal, minisztériumokkal, bíróságokkal egyetemben, és ennek köszönhető, hogy a következő kétszáz évben a hivatalnok-réteg Pétervár lakosságának igen jelentős hányadát tette ki. Fővárosi pozícióját egészen a bolsevik forradalom győzelméig birtokolta, ezután ismét Moszkva lett a főváros.

Sajtó

•     Félem le - Tarelkin halála - Kultúra.hu - Tarján Tamás írása

•     Félem le - Színház.net - Herczog Noémi írása

•     Tarelkin Halála - Toptipp.hu - Fehér Elephánt írása

•     Mezek és maszkok - Népszabadság - Zappe László írása

•     Egy pohár víz - Élet és irodalom - Koltai Tamás írása

•     Kint is, bent is  - 7óra7 - Zsedényi Balázs írása

•    Emberből való hülyék - Criticai Lapok - Dömötör Adrienne írása

Plakát

Plakát: Nagy Gergő