„Ehhez az időszakhoz nyúlni rendkívüli téttel bír” – interjú Kelemen Kristóffal

Előadásaid legtöbbször emlékezetpolitikai témákkal foglalkoznak. Honnan ered ez az érdeklődésed? 
 

Doktori tanulmányaim kapcsán kezdett el foglalkoztatni a kérdés. Azt hiszem, ez összefügg azzal, hogy a magyar társadalomban nagyon sok történelmi és társadalmi téma vagy felemásan lett feldolgozva, vagy teljesen tabu maradt. Azt is mondhatnám, hogy Magyarországon kimeríthetetlen a kényes témák tárháza. 

Szövegeid és rendezéseid javarésze a rendszerváltást és az azt megelőző időszakot dolgozza fel. Milyen kockázattal jár a közelmúltat kutatni? 
 

Színházcsinálóként mindenkinek az a vágya, hogy téthelyzeteket generáljon. Ehhez az időszakhoz nyúlni pedig rendkívüli téttel bír, ha alkotóként komolyan belemegyek. Úgy érzékelem, hogy rengeteg jelenkori társadalmi problémánk összefügg az államszocializmus fel nem dolgozottságával, reflektálatlanságával, leegyszerűsítő interpretációival, ezért nagyon érdekel ennek a periódusnak a kutatása.  

 

Igen. Ő Vásárhelyi Máriának a Valahogy megvagyunk című könyvével keresett meg, amely akkor még kézirat formájában létezett. Az emlékirat Nagy Imre és köre romániai fogságát dolgozza föl, a snagovi emlékeket. Ezeket az embereket az ’56-os forradalom után elrabolták Romániába, ahol hosszan fogva tartották őket. A férfiakat fél év után visszahozták – ekkor indultak el a koncepciós perek –, a nők és gyerekek viszont még másfél évig ott maradtak. A könyv erről az időszakról szól, és ami engem nagyon érdekelt, hogy az ötvenes évekbeli eseményeknek bemutatja az utóéletét is: az érintetteknek a későbbi sorsa egyfajta mitológiává áll össze. A Vásárhelyi-mű adta az első inspirációt, de a darabba a snagovi események csak említés szintjén kerültek bele. A nemzet özvegye alaphelyzet az, amikor 1989-ben feltárták a mártírok sírját a 301-es parcellában – a hozzátartozók, az özvegyek és a gyerekek jelenlétében. Az előadás ugyanakkor nem egy dokumentumdráma, hanem fikciós színdarab – akárcsak a Megfigyelők című darabom volt, amely az ügynöktémával foglalkozott. Egy-egy ilyen alkotói folyamat során beleásom magam az adott korszakba, de nem a historikus megközelítés érdekel, hanem hogy mi a mai nézőpontunk az adott történethez. Én 1990-ben születtem, nincsenek közvetlen emlékeim ’56-ról vagy a rendszerváltás előtti időpillanatról, de fontosnak tartom, hogy a korosztályom ne elfelejtse, hanem aktívan foglalkozzunk és dinamikus viszonyt alakítsunk ki a közelmúlt általunk meg nem élt időszakaival. Továbbá fontos döntés volt, hogy a darab középpontjába az özvegyek és a nők kerültek, így egy teljesen más nézőpont jelenhet meg a magyar – általában férfiak által meghatározott – történelmi és politikai eseményekről. 

 

Az interjút készítette: Biró Árpád Levente