Gyilkos felszabadulás

Gyilkos (f)elszabadulás az elfojtott vágyak rabságából
Színházatnekünk.hu
2022.10.11.
Sahó Barnabás

Napjainkban egyre több összeomlás-történetet hallunk és olvasunk. Ezekben teljesen hétköznapi, polgári, normálisnak tartott életet élő embereknél beüt a krach, és olyasmit tesznek, amit senki, de még a legközelebbi családtagok, barátok se gondoltak volna róluk soha. Az esetek egy részében a kiváltó ok, indíték, vagy a tetthez vezető cselekmények láncolata sosem derül ki, mindörökre rejtély marad. Vannak azonban esetek, melyek alapos és minden viszonyrendszerre kiterjedő vizsgálódás után kerek egésszé állnak össze. Megértjük, hogy az elkövető valamitől végleg besokallt, betelt a nála a pohár, és a végső, kétségbeesett kiútkeresés is hiábavalónak bizonyult. Ilyenkor történnek meg olyan borzalmas tragédiák, melyeken aztán szörnyülködünk, pedig vehetnénk a fáradtságot arra is, hogy megpróbáljuk megérteni, mi vezetett idáig. Legalább utólag.
Peter Egermann (Polgár Csaba) klasszikus nyárspolgár. Értelmiségiként, felelős beosztásban éli szürke mindennapjait boldogtalan, nyitott házasságában Katarinával, a feleségével (Kiss-Végh Emőke). Peter Egermann, a szürke kisegér megfojtja a szintén Katarina nevű prostituáltat (Takács Nóra Diána), majd análisan közösül vele. Peter Egermann Mogens Jensen pszichiáterhez járt (Nagy Zsolt) azzal a kényszerképzettel, hogy meg akarja ölni a feleségét. Peter Egermannt a későbbi áldozatával felesége kollégája, az egyébként meleg Tim Mandelbaum (Gálffi László) ismertette össze, aki szerelmes Peterbe, és a prostituált beszervezését az ő közös kis titkukként akarta megélni. Peter Egermann anyja, Cordelia (Für Anikó) Katarina mellett a másik nő Peter életében, aki szisztematikusan elnyomja őt.
A Dollár Papa Gyermekei előadásai mindig egészen közelről vizsgálják az embert, az emberi viszonyokat, különösen a vágyak, a kibeszéletlenségek, a szexualitás és az elfojtások mentén. Az intimitás, a tabuk néven nevezése, a mindannyiunkban élő vágyak felszínre hozása és az ezekkel való szembesítés kulcsfontosságú elemek a társulat produkcióiban. Ördög Tamás rendező jól ismeri az embert, és a nyíltan ki nem mondott, de mindenkit érdeklő, tudattalanban fészkelő gondolatok szelepét nyitja meg újra és újra, és ezzel képes felszabadító katarzist létrehozni. A gyengeség és mocsok, iszonyat és undor egy tőről fakadó, titokzatos erők, melyek mégis képesek megtisztítani.
Kiss-Végh Emőke és az Örkény Színház társulata remekül egymása találtak. És bár sok Dollár Papa előadást láttam már, ez talán a jelenleg látható leginkább kimunkált, sokrétű, tömény, gondolatébresztő és megkapó előadásuk. Bármennyire naturális, szókimondó és tabudöntögető a darab, mégis azt mondom, minden elemében szép ez a produkció.
Nagyon sűrű anyag, és meg merem kockáztatni, hogy a lélekkel hivatásszerűen foglalkozóknak is nagy munka feldolgozni a látottakat. És rengeteg meló van vele, mert az emberi lélek legmélyebb bugyraiba ás le. Olyan helyekre, ahol talán nem szívesen kutakodunk, mert félünk attól, amit találunk. Viszont pont ettől lesz a szembesülés felszabadító. A színpadon kimondatnak mondatok, megtörténnek események, melyek a lélek mélyén mindenkit foglalkoztatnak, de a gátlásainkat levetni és határainkat átlépni csak a külső szereplőkkel történő eseményeket meglesve vagyunk képesek. És persze a terápiás jelleget erősítendő körben ülünk, nem csak a szereplők, de egymás tekintetét, reakcióit is fürkészhetjük.
Maga Peter is az elfojtásaival vívja folyamatos harcát. Amikor szóba hozza akár a felesége megölését, akár a hipnózis, akár a gyógyszeres szedálás és az emberi identitás megszüntetésének gondolatát a pszichiáternek, valójában a vágyait, a saját kíváncsiságát fogalmazza meg. Érdeklődése egyértelműen azt jelzi, hogy ő ezeket ki akarja próbálni. Azt akarja, hogy kísérletezhessen velük. És önmagával. A végzetes tetthez Petert az vezeti el, hogy kiszakad a megszokott társadalmi köréből, közegéből. Kibillen, valami átkattan, elszakad benne, ami addig megtartotta.
A két nő (anya és feleség), aki Peter környezetében van, erős. Mindketten rá akarják kényszeríteni akaratukat Peter-re, és uralkodni felette. Az anya részéről ez nettó kompenzálás, hiszen Peter apja őt nyomta el. Ezzel a háttérrel nem csoda, hogy folyamatosan nőtt a rejtett agresszió a férfiban. Ami persze férfiassága megélésében is szüntelenül korlátozta, gátolta. Legalábbis a felesége irányába… Mindeközben Peter érzékeny, szorongó, egykori mintagyerek, eminens tanuló. Munkájában is kérlelhetetlenül a tökéletességre törekszik.
Katerina ösztönösen érzi a bajt. Egyre többet iszik, mindent tompának, szürkének és sivárnak lát. Gyerekük nincs. Azaz lett volna, de egy homályos vetélés története felsejlik a háttérben. Megcsalják és szüntelenül bántalmazzák egymást Peterrel, de nem válnak szét. Katerina érzése szerint Peter benne él, állandóan hordozza magával, mint valami gyermeket. Ugyanazokat a lemezeket pörgetik, ismétlik a játszmáikat, a vita, a veszekedés és a féltékenykedés mindennapjaik szerves része. Amiket kibéküléskor elmondanak egymásnak, azt a következő veszekedésük alkalmával egymás fejéhez vágják.
Miért van szükség erre a végeláthatatlanul sok játszmára? Miért nem lehetünk önmagunk? Miért nem tudunk belehelyezkedni a másik ember helyzetébe, félelmébe, magányába? Miért van az, hogy kétségbeesetten kiutat keresünk, de nem találjuk, míg aztán a kör egyszer csak bezárul?
Kétségkívül az előadás záró jelenete a legmegrázóbb és egyben legbátrabb is. Minden tiszteletem Takács Nóra Diánáé, aki a jelenetben átadja magát a lemeztelenedés felszabadító gyönyörének, és a fájdalmas végkifejlet ellenére tündököl a színpadon. Kiss-Végh Emőke és Polgár Csaba szívfacsaróan jól hozzák a boldogtalan, kiürült, sikertelenül menteni próbált, gyermektelen házasság minden színét (azaz inkább színtelenségét) és fonákját. Nagy Zsolt a pszichiáter szerepében higgadt nagymenő. Pontosan tisztában van a lélek rezdüléseivel, mindig egy lépéssel a páciense előtt jár. Vérprofi, így nem is manipulálható, van viszont úgy, hogy a megérzéseire hallgat. Für Anikó az anya szerepében viszont nagy manipulátor. Valódiak a könnyei és a szipogása, valóságos a fájdalma, de bármekkora is a baj, képtelen leszokni arról, hogy mindenek előtt magával foglalkozzon és mindenki mást elnyomjon. Gálffi László Tim szerepében lelkileg meztelenedik le, monológjai alatt pisszenés sincs a nézőtéren, nem lehet nem rá figyelni, amikor mesél.
Hogy szinte lehetetlen bejutni az előadásra a folyamatos teltház miatt, az magáért beszél. A nagyon komoly, egymásra fokozottan figyelő színészi játékot remekül támogatja a Stúdió speciális megvilágítása, az éles fény elől senki nem bújhat el, aki a terembe belép. Ez egy kemény történet, de kétség nem fér hozzá, hogy felszabadító és gyönyörű. Így, vagy úgy, de az életben egyszer mind elfáradunk, és nem árt előre, tudatosan átgondolni, mi milyen választ adunk rá, ha nehéz helyzetbe sodródunk. Ez a történet segít felismerni, azonosítani a korai jeleket, figyelmeztetéseket, amik elkerülhetővé tesznek egy esetleges kataklizmát. Vegyük észre őket!

1970.01.01. 01:00